RISE a sportban

2017. novemberében az EHF (European Handball Federation/Európai Kézilabda Szövetség) tudományos konferenciáján kerültek bemutatásra (első alkalommal publikusan) a RISE rendszer, és annak a sportban történő felhasználhatóságára vonatkozó eddigi eredmények, alkalmazásának jövőbeni lehetőségei. Az előadás nagy siker volt, jelentős figyelmet kapott, és rengeteg kérdést vetett fel, ami egyértelműen mutatta, hogy egyre nagyobb szükség van a sport területén is a pszichológiai alapokon nyugvó, de a döntéshozatali mechanizmust fókuszba helyező rendszerekre.

A sport pszichológiája

A pszichológiai jelenléte a sportban ma már elengedhetetlen, erről senkit nem kell győzködni. A sportpszichológia mára önálló, komoly szakterületté nőtte ki magát, amelyet a nyugati kultúrában, a tengeren túl elengedhetetlennek tartanak a sportsikerek eléréséhez. Persze vannak országok és sportágak, ahol a sportpszichológia sokkal intenzívebben van jelen, míg más helyzetekben, területeken már korántsem ilyen egyértelmű az alkalmazása. A magyarországi helyzet nagyjából közepesnek mondható. Mindenki tisztában van vele már évek, talán évtizedek óta, hogy a psziché menedzselése nélkül nem igazán jönnek a nagy eredmények, mégis az elmélet gyakorlatban történő alkalmazása nagyon nehézkes; ennek oka azonban nagyrészt magukban a sportpszichológusokban keresendő. Sok esetben ugyanis a sportágak, sportolók, sportszakemberek kipróbálták e tudományt, az azonban nem hozott semmilyen előrelépést az eredményekben. Ha pedig mégis volt előrelépés, akkor – és ez a nagyobbik gond – sajnos a leginkább önmegvalósító génekkel rendelkező sportpszichológusok azonnal a fókuszba „nyomták” magukat, hogy learassák a babérokat. (Nyilván, amikor az eredmény nem volt dicsekvésre méltó, akkor szépen meghúzták magukat.) Ennek köszönhetően mára kialakult egy jelentős ellenállás a sporttal foglalkozó szakemberek körében, noha alapvetően továbbra is elismerik a sportpszichológia szükségességét. Külföldre kilépve (nagyon sok sportpszichológussal dolgoztam már együtt, voltak mély beszélgetéseink) más a kultúra, más a helyzet. Az igazán jó szakemberekről szinte hallani sem lehet. Volt olyan alkalom, ahol fél órás beszélgetés után úgy kellett kihúzni az adott szakemberből, hogy amúgy „mindössze” az országa 38 olimpiai érmében volt része, de persze azonnal hozzá is tette, hogy ez elsősorban mindig az adott sportoló érdeme volt. Őt nyilván azóta is hívják különböző feladatokra. Itthon is vannak igazán jó szakemberek, és csak remélni tudom, hogy a jövőben ők kapnak nagyobb fókuszt, és képesek lesznek megváltoztatni a jelenleg a „képernyőn” lévő pszichológusok által kialakított negatív képet az emberek fejében.

Rendszerek a sportban

Még ha ez a változás be is következik, nem fogja megoldani az edzők leginkább égető problémáit a pszichológia terén. És mivel ők a siker elsődleges felelősei, ezért kritikus, hogy ezen a téren előre tudjunk lépni. Az edzők ugyanis rendszerben gondolkodnak, stratégiát, taktikát építenek; persze, az intuíciók szintjén érteniük kell a pszichológiai mozzanatok érzékeléséhez, de a „lelkizés” nem az ő terepük. Annál is inkább igaz ez a megállapítás, mert szinte minden sportágban a professzionalista faktorral rendelkező szakemberek tudnak igazán a csúcsra jutni és a csúcson maradni, akik a pszichét nem emocionális vonalon, empátiától vezérelve, hanem a döntéshozatali mechanizmust rendszerbe szedve építik, és így irányítják a csapataikat. Ehhez pedig pszichológiai rendszerre van szükség, amit nem a sportpszichológus fog megadni számukra, hiszen ez a szakma teljesen más személyiséget követel meg a szakembereitől. Nem véletlen, hogy a világban egyre több sportszakember nyúl az üzletben már bizonyított pszichológiai alapú rendszerekhez. Ezek elsősorban a viselkedést elemző megoldások, amelyek valóban közelebb viszik a célhoz az edzőket, akik ezáltal egységes nyelven kapnak egészen jól használható információkat a csapatról, már az is hatalmas segítség nekik, hogy valaki különböző viselkedési típusokba, csoportokba sorolja a sportolókat. Ennek segítségével az egyes csoportokba tartozó játékosokat közös nyelven tudja megszólítani a rendszer alkalmazója, ami támaszt nyújt egy-egy döntés meghozatalánál.  E rendszerek között manapság egyre nagyobb verseny van abban, hogy a viselkedésen túlmutatva, az elemzett személy személyiségét is meg tudják határozni. A világon nagyjából 3-4 olyan cég van, akik ezzel a területtel komolyan foglalkoznak, és már értékelhető eredményeket tudnak felmutatni.

A krízishelyzet

A sportnak azonban másra van szüksége pszichológiai rendszerek terén, mint az üzleti életnek. Így aztán a rendszerek sorra el is buktak – tisztelet a kivételnek- az elmúlt időszakban, hiszen a kezdeti beazonosításon túlmenően más támogatást nem tudtak biztosítani felhasználójuknak. A RISE rendszer első, sportban történő alkalmazása 8 éve történt, és mi is tapasztaltuk a hagyományos üzleti szemléletmód negatív hatásait a sport területén történő felhasználáskor. Több apró faktor mellett az igazi különbség a krízishelyzetben történő viselkedésmódosulás definiálása, ami nem más, mint az elemzett sportoló „original” (eredeti) és „current” (jelenlegi) személyiségének pontos meghatározása, valamint a sportoló eddigi élete során bekövetkezett személyiségmódosulás mértékének kimutatása, annak a viselkedésre gyakorolt hatásainak beazonosítása. Ez a faktor az üzleti életben a nemzetközi gazdasági válság óta lett igazán fontos elem, előtte évtizedekig nem volt jellemző az üzletre az a fajta gyorsaság, intenzitás, ami azóta, a „piac-újraszerzési” időszakban látható. Méréseink szerint ma egy átlag menedzser életében is évente legalább 2-3 alkalommal kialakul olyan krízishelyzet, amikor a jelenben mutatott és a külvilág által ismert személyisége azonnal „visszazuhan” az eredeti személyiségébe. Krízishelyzetben ugyanis a döntést minden esetben az eredeti személyiségünkkel hozzuk meg, így ha a személyiségmódosulás az eredeti és a jelenlegi személyiségjegyek között jelentős, az bizony tud komoly meglepetésekkel szolgálni a környezet számára. Ezt ma már a munkáltatók is próbálják kiküszöbölni; ennek is köszönhető a RISE rendszer egyre szélesebb körű felhasználása. De visszakanyarodva a sporthoz: az igazi különbség a sport és az üzlet között, hogy a krízishelyzetek száma a sportban többszöröse az üzleti életben tapasztalhatónak. Egy nemzetközi torna – Európa-bajnokság, vagy világbajnokság, vagy épp az olimpia – az első futam, az első mérkőzés első percétől kezdve kialakítja azt a stresszkörnyezetet, amelyet krízisként definiálunk és ami azonnal visszalöki a jelen állapotában „tetszelgő” személyiséget az eredeti személyiség irányába. Sokszor okoz kellemetlen meglepetést az edzőknek, szurkolóknak, amikor tanítványuk, kedvencük önmaga tudásától mérföldekre elmaradva leszerepel egy adott versenyen, aminek persze senki nem érti az okát. További fontos különbség az üzleti- és sportélet között, hogy a sportban használt pszichológiai rendszer nem tévedhet. Ha ugyanis téved, a sportban nem telnek el hónapok, vagy akár évek, amíg kiderül, hogy valakit nem jól „azonosított be” a módszer. A sportban ez ott van a pályán azonnal, látványosan, kimagyarázhatatlanul. Éppen ezért nem is szívesen tesztelik az üzleti életben jó profitot termelő rendszereket a sportban. A RISE esetében is a sport iránti fanatizmus volt az az elem, ami arra késztette az elemzőket, sportpszichológusokat, tanácsadókat, hogy mégiscsak érvényesülni akarjanak ezen a területen (függetlenül attól, hogy a sportban sokkal több munka sokkal kevesebb pénzt termel). A RISE fejlesztői kivétel nélkül valamilyen élsportolói karriert tudhatnak maguk mögött, tehát nekik a sport irányába történő elmozdulás evidencia volt. Ezért is nagyon fontos és örömteli visszajelzés, hogy azóta már a legnagyobb sportágakban tevékenykedő pszichológus szakemberek is megkezdték a rendszer alkalmazását és elismerik annak tudását, eredményeit.

Uralkodó típusú játékos módosulása emberközpontúvá

A felhasználás területei

A rendszer felhasználásának lehetséges területeit rögtön az elején érdemes tisztázni, nehogy bárki azt gondolja, hogy ez egy általános csodaszer! Az ilyen típusú rendszerek legnagyobb értéke a kiválasztásnál, csapatösszeállításnál mutatkozik meg, és főként a csapatsportágak területén alkalmazható hatékonyan, folyamatos fejlesztésre. Amikor a kérdés az a sportszakemberek számára, hogy kit igazoljanak le a klubcsapatba, hogy valóban hozza-e majd az adott játékos a múltban látott formáját és tudását az új csapatában, hogy egyáltalán beilleszthető-e az adott környezetbe, hogy valóban arra az emberre van-e szüksége a csapatnak. Ha egy klubcsapat életében a legfontosabb, hogy a bajnokságot megnyerje, vagyis kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtó játékosra van szükség, akkor egyértelműen emberközpontú típust kell választani. Ha a bajnokság megnyerése ugyan fontos, de az igazi pénzt a nemzetközi kupákon történő, sikeres szereplés hozza, akkor már az uralkodó típus kerül előtérbe. Amikor nagy kluboknál fontos az, hogy a sportoló személye érdekes is legyen, akit ki lehet tenni a kirakatba, akinek nevével el lehet adni a mezeket, ereklyéket, akkor pedig egyértelműen egy önmegvalósítóra van szükség. És persze a professzionalista az, akivel számolni kell, aki, bár nagyon lassan beérve, de szinte mindegyik, a fentiekben felsorolt célnak meg tud felelni. Fontos ugyanakkor a csapat jelenlegi összetétele is. Ha például adott egy alapvetően csapatjátékkal sikeres társaság, abba nagyon óvatosan szabad uralkodó típusú játékost behozni, mert bomlasztja az egységet. Ha viszont a csapatban nincs olyan ember, aki a legrizikósabb pillanatban is odaáll és a legjobbját nyújtja, akkor azonnal le kell igazolni egy uralkodót. Ez csak néhány példa, még napokig sorolhatnánk a kihívásokat és a hozzájuk tartozó megoldásokat. Vagyis a kiválasztás folyamatában látni az adott játékos eredeti – igazi – személyiségét ma már elengedhetetlen a szakemberek számára. Ráadásul minden sportolóra jellemző (néha kisebb, de döntően inkább nagyobb mértékben) a személyiség módosulása; vagyis, amit a játékos-megfigyelők látnak belőlük vagy amit az edzők érzékelnek, az nagyon sok esetben messze van a valóságtól. Egy jó személyiség-beazonosítás pontosan ezekre ad választ. Jómagam is láttam tucatszámra nagy meglepetéseket, amikor a hazai bajnokságban nevelkedő és játszó sportoló, mint igazi csapatjátékos volt elkönyvelve, hiszen megtanulta, hogy önmegvalósító énjét háttérbe kell szorítania (ami egyébként a sikerének kulcsa volt, vagy inkább csak lett volna). Amikor azonban jött az igazi, „mindent eldöntő” helyzet egy világbajnokságon, akkor bizony ott volt az önmegvalósító önző fellépése, a „majd én megoldom” stílus, amivel persze az edző ott és akkor nem sokat tudott kezdeni. Hány biztos érem, többször aranyérem is elúszott az eredeti személyiség ismeretének hiánya miatt csak a magyar csapatsportokban!?

A „világverő” olimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok norvég női kézilabda-válogatott személyiségtípus szerinti megoszlása

 

A „világverő” olimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok francia férfi kézilabda-válogatott személyiségtípus szerinti megoszlása

Tehetségek kiválasztása, gondozása

A RISE legfontosabb eleme azonban nem a már említett, felnőtt sportban történő alkalmazás, hanem a junior területen bevethető, a tehetségek kiválasztását és menedzselését célzó módszertan. A kiválasztás ebben a korban ráadásul már nem csak a sportszakembereket, hanem a szülőket is támogatja a gyermekükkel kapcsolatban meghozott döntéseikben. Bizony érzékeny terület ez! Amikor az első, junior korosztálynak szóló teszttel megjelentünk a piacon, mindenkit „letaglózott” a felelősség súlya. Bár mindig hangsúlyozzuk, hogy (mint minden értékelés), ez is csak egyfajta iránymutatás, mégis, a leírt mondatok mindig maradandóak. Annyi könnyebbség azonban mutatkozik van a felnőttek elemzéséhez képest, hogy a megfelelő időben elvégzett junior elemzésnél elvileg minimális a várható módosulás mértéke, hiszen a gyerekek még nem töltöttek túl sok időt a „nagybetűs” életben, ezáltal nem volt lehetősége a társadalomnak, szülőknek, és más, őket körülvevő személyeknek jelentősebb módosító hatást kifejteniük. Így aztán a juniorok elemzése sosem tartogat olyan meglepetéseket, mint a felnőtteké. Azonban ez sem általános érvényű megállapítás, ugyanis ezt is környezete válogatja. Például abban a családban, ahol az apa vagy anya saját, különböző okokból véghez nem vitt sportkarrierjét próbálja bepótolni a gyermekkel, ott bizony jelentős torzulások vannak már 10-11 éves korban, ami persze kihat a viselkedésre és a sportteljesítményre is. Márpedig nagyon fontos információ, hogy bizonyos körülmények között mely tehetségekbe érdemes extra energiát befektetni, hogyan kell azt az energiát menedzselni, és milyen irányba kell ahhoz terelni, hogy a sikert maximalizáljuk, de közben a gyermeknek boldog élete legyen? Ez egy összetett, de valójában nem is annyira bonyolult kérdés, aminek minden egyes elemére megadja a választ az eredeti személyiség. A junior korú sportolókkal foglalkozó szakemberek ráadásul nagyon lelkiismeretesek, az esetek döntő többségében imádják a gyerekeket, tehát a legjobbat akarják nekik. Ezért aztán nem meglepő, hogy az igazi igény a személyiség komplex bemérésére elsősorban náluk fogalmazódik meg. A RISE esetében is már az indulás óta a fókusz a juniorokon, a tehetségek kiválasztásán és gondozásán van. Milyen konkrét megoldások léteznek? Ha például adott egy professzionalista gyermek, ő biztosan nem fog egyhamar sztárrá válni: nagyon sok munka és idő szükséges ahhoz, hogy elérje teljesítménye maximumát, ugyanakkor a professzionalista sportoló az, aki még harminc évesen is képes jelentősen fejlődni. Ez esetben a gond az, hogy már az utánpótlás szintjén is eredményt kell felmutatni, így az ennek bűvöletében élő edzők számára fontosabb a már juniorként jó játékot, kimagasló teljesítményt mutató tehetség, és az esetek egy részében emiatt teljesen elvész a figyelem a lassan fejlődő professzionalistákról. Holott ők azok, akik később a csapat alappillérei lehetnének, de a korosztályos válogatottakba például nem kerülnek be, nem számolnak velük időben. Ugyanez a helyzet sokszor az emberközpontú tehetségekkel is, akik csendesek, szükséges számukra a rengeteg gyakorlás, rutin, nem játszanak látványosan, nem lőnek olyan gólokat, aminek láttán üvöltve ugrik fel a csarnok (hacsak nem épp azzal nyerik meg a mérkőzést), viszont megbízható, stabil, az utolsó másodpercig odaadó játékot tudnak nyújtani a csapat számára. A gyermekek személyisége mentén tökéletesen felépíthető a motivációs környezetük is, ami biztosítja azt, hogy hosszú távon is megmaradjanak a sportban.

Végül, de semmiképp sem utolsósorban

A rendszerek felhasználásának harmadik nagy területe a sportban már kicsit „elvontabb”, viszont rendkívül hasznos, és az utóbbi két évben egyre többet használt módszer. Személyiségjegyeket ugyanis be lehet azonosítani úgy is – persze nem komplex módon –, hogy az elemzett ember és az elemző nem is találkozik egymással. Mióta az interneten minden információt be lehet gyűjteni, és a social media ilyen mértékben előtérbe került, vannak egyértelmű, „árulkodó” jelek, amelyek kirajzolják egy adott személy első számú, a legfontosabb döntéseket meghatározó személyiségét. Be lehet így mérni politikusokat, üzletembereket, de leginkább a sportolókat, akiknek Wikipedia és a szinte kötelező social media megjelenése igen árulkodó tud lenni. Ez az elemzés nyilván nem komplex, de elegendő a képalkotáshoz, a döntéshozatali mechanizmusban leginkább jelentős jegy meghatározásához, mégpedig akkor is, ha van online megjelenése az adott személynek, és akkor is, ha nincsen; mindkettő takar ugyanis egy-egy személyiséget. Ezeket az információkat aztán nagyon jól fel lehet használni a sport két meghatározó területén.

Az egyik, amikor egy ellenfélből kell felkészülni, és a hagyományos, videón alapuló szakmai elemzést kiegészítik a leendő ellenfél elsődleges személyiségét tartalmazó személyiségtérképével, amely lehetőséget biztosít az ellenfél pszichés szempontból gyenge pontjainak meghatározására, illetve egy-egy kulcsemberre való felkészülést is jelentős mértékben tudja támogatni, ha kiderül egy speciális online videó-alapú személyiségelemzésből, hogy „nem minden az, aminek látszik”.

A másik fontos terület pedig a csapatösszetétel meghatározása, illetve a szelekció. 9 év tapasztalat mentén már egyértelműen állíthatjuk, hogy bizony a sportnak is megvannak a maga személyiség-szabályai. Például, hogy egy kézilabda csapat irányítója (legalábbis a sokáig a csúcson maradni képes sztárok) férfi vonalon mindig emberközpontúak; vagy hogy például az elmúlt 10 évben jelentős változás ment végbe a lövő pozícióban: a múltban sikeres önmegvalósító lövőket ma már az emberközpontú lövők váltják fel. Vagy ott a kosárlabda példája: az NBA-ban az uralkodó-önmegvalósító irányt az elmúlt öt évben a teljesen komplex személyiségek és a professzionalisták szorították ki. A labdarúgás területén is a professzionalista edzők tudnak érvényesülni, és minden más típus elbukik egy idő után, ugyanúgy, mint a kézilabda területén. De még hosszan sorolhatnánk a szabályokat, amiket több, mint 10 000 sportoló értékelése alapján lehetett felállítani.

A sport és a pszichológia együttműködésében egyre több új irány jelenik meg, és a modern sportszakemberek éhezik az új tudást. Látják azt, hogy a fizikai felkészülést sokkal könnyebb menedzselni, mint a pszichológiait, de azt is látják, hogy ez utóbbi határozza meg a végső sikert. Az elmúlt kilenc évben mi is sokat fejlesztettünk, és egyre több területen tudunk érdemi választ adni a sport kérdéseire, de persze ez még közel sem a teljes skála. Azt is látni lehet már, hogy a sportpszichológusoknak nem az ellenséget, hanem a támogatást kell látni a pszichológiai rendszerekben, hiszen az igazi sikert, főként a csapatsportágakban, a kettő együttes, párhuzamos alkalmazása adja meg. A tanácsadó cégek részéről a sport mindig inkább „szerelem” alapon működő feladat lesz, mintsem új profittermelési irány, de ez így van rendjén. Hatékonyabb, ha olyasvalaki foglalkozik ezzel a területtel, akinek egy sportoló által a rendszer támogatásával elért eredménye legalább akkora siker, mint egy „húsos”, nagy projekt profitbevétele…

Kezdjen el gépelni és üssön egy entert a kereséshez